Rengeteget segít Klári. Nemcsak szakmai szinten, hanem a magánéletemben is érezhetően jó irányba fejlődtem. Ezek a foglalkozások azok, ahol fel tudok szabadulni és szép lassan ezt a munkámban is kamatoztatni tudom. Nem csak a szakmai siker a célom, hanem hogy alapjáraton kiegyensúlyozottabb lehessek és ezt Klárinál el tudom érni.
Egy imázsstratéga, beszédtanár története
Több mint 30 év, és még
mindig ugyanaz a szenvedély
14 évesen már versmondóként ismertek sokan.
Magyar-történelem szakos tanárként kezdtem és ott tanultam meg, hogy egy gyerek hangja megváltozik, ha valaki végre figyel rá.
Aztán jött a rádió, a televízió, a médiában töltött negyed évszázad bemondóként, műsorvezetőként, szerkesztőként és riporterként.
Végül a közszolgálati TV-ben dolgoztam, ahol a képernyőre kerülő kollégák verbális és metakommunikációs felkészítése volt a feladatom. A kamera előtt mindenki más lesz, és ezt nagyon közelről láthattam.
Csaknem 30 éve dolgozom politikai tanácsadóként is, pályakezdő és gyakorló politikusok mellett. A Mentorprogram keretében gazdasági és politikai csúcsvezetők imázsstratégiai és kríziskommunikációs támogatójaként tevékenykedem. Közszereplőkön bankárokon át ügyvédekig, színészekig, tanárokig, diákokig számos hozzám fordulót segítettem már a fejlődésben.
Egyszer megkérdezték tőlem: mi a közös mindebben?
A válasz egyszerű: minden esetben arról van szó, hogy egy ember, a maga tudásával, személyiségével, céljával megtalálja azt a módot, ahogy hitelesen, magabiztosan és hatásosan tud megszólalni. Nem valaki másként, önmagaként!
Ezt tanítom. Ez az, ami soha nem untat.


